Azt remélem, hogy mindenki, aki olvassa, megérti, hogy e traktátus megírásában nem egy önigazult attitűd, hanem lelkekért való őszinte aggodalom vezérelt. Ha azt akarjuk, hogy a szentek a "világ világossága" és a "föld sója" legyenek, az ilyen és ehhez hasonló témákban világosan kell fogalmaznunk. Az alábbi bibliai igazságot kizárólag ezzel a céllal tárom az olvasó elé, és ajánlom megfontolásra. 

Függetlenül attól, hogy valaki elfogadja-e, amit a Biblia mond ebben a témában, azt el kell ismernie, hogy a Bibliában a homoszexuális viselkedés első említésétől az utolsóig, Mózes első könyvétől a Jelenésekig a homoszexualitás bűnként van megítélve. Az egyik érv, amit homoszexuálisok mentségként szoktak felhozni a viselkedésükre, hogy ők homoszexuálisnak születtek; más szóval, ez is egy természetes módja az életnek. A Biblia azonban teljesen egyértelművé teszi, hogy a homoszexuális életvitel "természetellenes" (Róma 1:26). 

 "Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján. Nagy sokaság gyűlt össze körülötte, ezért beszállt egy hajóba, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt. Aztán sok mindenre tanította őket példázatokkal: 'Íme, kiment a magvető vetni, és vetés közben néhány mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták. Mások sziklás helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket. A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.'" (Máté 13:1-8)

A fenti példázatból azt látjuk, hogy akik abban a kiváltságban részesültek, hogy meghallják az Isten Igéjét, valójában négy csoportra oszthatók. És lévén, hogy ez az igazság, mindannyiunknak fel kellene tennie a kérdést: "Én melyik csoportba tartozom?" Nézzük hát meg az elsőt:

A "leigázni" szó jelentése: legyőzni, behódoltatni. A leigázott hívő olyasvalaki, akinek a régi természetét Krisztus teljes mértékben meghódította, és aki az életét így már Isten "jó, kedves és tökéletes akaratának" alárendelve éli. Az ember csak akkor ismerheti meg Istent az Ő szolgálatának mély, szellemi nyugalmában, amikor szívében, lelkében, elméjében és utolsó csepp erejéig legyőzetett már; amikor leigázottsága olyannyira teljes és tökéletes, hogy immáron Isten minden célja és terve számára hajlíthatóvá és használhatóvá vált. Az a szintje ez a leigázottságnak, ahol a keserűség, az indulat, a harag, a hangoskodás, a gonosz beszéd, a rosszindulat, a szitkozódás és a trágárság teljesen kiveszett az ember életéből.

"Ne térjetek vissza többé azon az úton...
Nem látod meg többé [Egyiptomot]"
(5Mózes 17:16; 28:68)


Miután az izraeliek kiszabadultak az egyiptomi fogságból, Mózes a Sínai-pusztába vezette őket. Isten megígérte, hogy nekik adja Kánaán földjét, amihez nekik csak annyit kellett tenniük, hogy követik az általa adott útmutatást. Ez az útmutatás egy oltalmazó felhő volt nappal, ami éjszakára vígasztaló tűzoszloppá változott (4Móz 9:15-17). 

"A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot faragott hozzá"
(Salamon szavai, Példabeszédek 9:1)


Ézsaiás próféta kijelentette, hogy Krisztus útja olyan egyszerű lesz, hogy "még a bolond sem téved el" rajta (Ézs 35:8 Károli). Nem kell tehát, hogy bárki is tudatlan legyen az igazsággal kapcsolatban. Isten ismerete ingyen adatik mindenkinek, aki szorgalmasan keresi. Annyiféle, egymásnak is ellentmondó tanítást hirdetnek Jézus nevében, hogy vannak, akik frusztráltságot tettetve felteszik a kezüket, mint akik próbálták ugyan megérteni Isten igazságát, de egyszerűen nem tudták. Isten őszinte keresésébe minimális erőfeszítést tesznek (vagy annyit sem), majd azzal mentegetik magukat, hogy lám, még azok között is micsoda zűrzavar van, akik hisznek Jézusban. 

"Ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait"
Lukács 22:32


Jézusnak ezek az utolsó vacsorán elmondott szavai azt jelzik, hogy Simon Péter (akihez az Úr ekkor éppen beszélt) még nem volt megtérve*. Valójában lehetetlen is volt, hogy Jézus földi szolgálata idején bárki megtérjen, hiszen megtérni Isten országába azt jelenti, hogy valaki megkapja a szent Szellemet; márpedig amíg Jézus közöttünk volt, a Szellem nem adatott senkinek (Jn 7:39). Azok, akik a Szellem pünkösdi kiáradása (ApCsel 2) előtt Krisztust követték, hűséges zsidóknak számítottak, nem újjászületett embereknek. Ők az ószövetség hatálya alatt voltak, és ott is maradtak egészen addig, amíg Jézus el nem hozta az új szövetséget halála, feltámadása és mennybemenetele által, ahol felajánlotta magát az Atyának a bűneinkért (Zsid 9:24-26). "Mert a végrendelet [szövetség] csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen." (Zsid 9:17). 

Amikor Isten az Ő választott népévé tette Izraelt, ezt parancsolta nekik: "Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok" (3Mózes 19:2). Majd létrehozta a szent sátor istentiszteleti rendjét, annak jelképeivel és szertartásaival, hogy az embereket a szentség útjára tanítsa. Ezek után, ha egy izraelita vétkezett, köteles volt felajánlásként egy kecskét vagy egy bárányt hozni a sátor bejáratához, megvallani a bűnt vagy bűnöket, amiket elkövetett, majd saját kezűleg levágni az áldozatot. A lecke világos volt: a bűn halált hoz. A próféta megmondta Izraelnek: "Amely lélek vétkezik, annak meg kell halnia" (Ezék 18:4). Ezt később Pál is megerősítette, amikor így fogalmazott: "A bűn zsoldja a halál" (Róm 6:23). 

"Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi."
2Mózes 20:7 (Károli)

Hogy lehet "hiába felvenni az Úr nevét"? Sokszor hallottuk, hogy ez a kifejezés arra utal, amikor valaki az "Isten" szót méltatlan, profán szövegkörnyezetben használja. És tény, hogy az "Isten" szót tiszteletlen módon használni nem jó; ám a Bibliából ismert szófordulat nem erről szól. A kifejezés igazi jelentése akkor válik világossá, ha a "felvesz" szót a "visel" szóval helyettesítjük:

"Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába ne viseld; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába viseli."

A pogányok által tisztelt "isteneket" Isten prófétái újból és újból elutasították, mondván: azok semmik. Ézsaiás ezt a kihívást intézte ezekhez az istenekhez: "Mondjátok meg, mi lesz ezután, hadd tudjuk meg, istenek vagytok-e? Tegyetek akár jót, akár rosszat, hadd lássuk azokat csodálkozva!" (Ézs 41:23).

Ugyanakkor az Ószövetség úgy is beszél bizonyos "istenekről", mintha azok valóságosak lennének. A zsoltáros így fogalmazott: "Isten ott áll az isteni közösségben, ítéletet tart az istenek fölött" (Zsolt 82:1), és ezt is mondta: "Az ÚR előtt borul le minden isten" (Zsolt 97:7). Hogyan tudna Isten "ítéletet tartani az istenek fölött", vagy hogy tudnának azok leborulni előtte, ha valójában nem is léteznek? A válasz az, hogy miközben azok az istenek, amiket az emberek imádtak, tényleg semmik voltak, ám voltak olyan emberek, akik magától Istentől kapták meg az "isten" titulust!

"Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: 'Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!' Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: 'Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik.' Az okosak így válaszoltak: 'Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak.' Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: 'Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!' Ő azonban így válaszolt: 'Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.' Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!"