Krisztus Útja

Traktátusok Isten igaz evangéliumáról

Az evangélium hét oszlopa

2024. február 26. 17:44 - Krisztus Útja

"A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot faragott hozzá"
(Salamon szavai, Példabeszédek 9:1)


Ézsaiás próféta kijelentette, hogy Krisztus útja olyan egyszerű lesz, hogy "még a bolond sem téved el" rajta (Ézs 35:8 Károli). Nem kell tehát, hogy bárki is tudatlan legyen az igazsággal kapcsolatban. Isten ismerete ingyen adatik mindenkinek, aki szorgalmasan keresi. Annyiféle, egymásnak is ellentmondó tanítást hirdetnek Jézus nevében, hogy vannak, akik frusztráltságot tettetve felteszik a kezüket, mint akik próbálták ugyan megérteni Isten igazságát, de egyszerűen nem tudták. Isten őszinte keresésébe minimális erőfeszítést tesznek (vagy annyit sem), majd azzal mentegetik magukat, hogy lám, még azok között is micsoda zűrzavar van, akik hisznek Jézusban. 

Tovább
Szólj hozzá!

Megtérés

2024. január 12. 22:09 - Krisztus Útja

"Ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait"
Lukács 22:32


Jézusnak ezek az utolsó vacsorán elmondott szavai azt jelzik, hogy Simon Péter (akihez az Úr ekkor éppen beszélt) még nem volt megtérve*. Valójában lehetetlen is volt, hogy Jézus földi szolgálata idején bárki megtérjen, hiszen megtérni Isten országába azt jelenti, hogy valaki megkapja a szent Szellemet; márpedig amíg Jézus közöttünk volt, a Szellem nem adatott senkinek (Jn 7:39). Azok, akik a Szellem pünkösdi kiáradása (ApCsel 2) előtt Krisztust követték, hűséges zsidóknak számítottak, nem újjászületett embereknek. Ők az ószövetség hatálya alatt voltak, és ott is maradtak egészen addig, amíg Jézus el nem hozta az új szövetséget halála, feltámadása és mennybemenetele által, ahol felajánlotta magát az Atyának a bűneinkért (Zsid 9:24-26). "Mert a végrendelet [szövetség] csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen." (Zsid 9:17). 

Tovább
2 komment

Szentség

2023. november 17. 22:22 - Krisztus Útja


Amikor Isten az Ő választott népévé tette Izraelt, ezt parancsolta nekik: "Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok" (3Mózes 19:2). Majd létrehozta a szent sátor istentiszteleti rendjét, annak jelképeivel és szertartásaival, hogy az embereket a szentség útjára tanítsa. Ezek után, ha egy izraelita vétkezett, köteles volt felajánlásként egy kecskét vagy egy bárányt hozni a sátor bejáratához, megvallani a bűnt vagy bűnöket, amiket elkövetett, majd saját kezűleg levágni az áldozatot. A lecke világos volt: a bűn halált hoz. A próféta megmondta Izraelnek: "Amely lélek vétkezik, annak meg kell halnia" (Ezék 18:4). Ezt később Pál is megerősítette, amikor így fogalmazott: "A bűn zsoldja a halál" (Róm 6:23). 

Tovább
Szólj hozzá!

Az Úr nevét hiába fel ne vedd!

2023. október 25. 21:24 - Krisztus Útja


"Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi."

2Mózes 20:7 (Károli)

Hogy lehet "hiába felvenni az Úr nevét"? Sokszor hallottuk, hogy ez a kifejezés arra utal, amikor valaki az "Isten" szót méltatlan, profán szövegkörnyezetben használja. És tény, hogy az "Isten" szót tiszteletlen módon használni nem jó; ám a Bibliából ismert szófordulat nem erről szól. A kifejezés igazi jelentése akkor válik világossá, ha a "felvesz" szót a "visel" szóval helyettesítjük:

"Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába ne viseld; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába viseli."

Tovább
Szólj hozzá!

Isten-e Jézus?

2023. szeptember 25. 10:19 - Krisztus Útja

A pogányok által tisztelt "isteneket" Isten prófétái újból és újból elutasították, mondván, azok semmik. Ézsaiás ezt a kihívást intézte ezekhez az istenekhez: "Mondjátok meg, mi lesz ezután, hadd tudjuk meg, istenek vagytok-e? Tegyetek akár jót, akár rosszat, hadd lássuk azokat csodálkozva!" (Ézs 41:23).

Ugyanakkor az Ószövetség úgy is beszél bizonyos "istenekről", mintha azok valóságosak lennének. A zsoltáros így fogalmazott: "Isten ott áll az isteni közösségben, ítéletet tart az istenek fölött" (Zsolt 82:1), és ezt is mondta: "Az ÚR előtt borul le minden isten" (Zsolt 97:7). Hogyan tudna Isten "ítéletet tartani az istenek fölött", vagy hogy tudnának azok leborulni előtte, ha valójában nem is léteznek? A válasz az, hogy miközben azok az istenek, amiket az emberek imádtak, tényleg semmik voltak, ám voltak olyan emberek, akik magától Istentől kapták meg az "isten" titulust!

Tovább
1 komment

Az okos és a balga szüzek

2023. szeptember 06. 10:46 - Krisztus Útja

"Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: 'Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!' Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: 'Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik.' Az okosak így válaszoltak: 'Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak.' Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: 'Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!' Ő azonban így válaszolt: 'Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.' Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!"

Tovább
1 komment

Antikrisztus

2023. július 07. 15:08 - Krisztus Útja


"A mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt"

1János 2:18b


Első századi görög szótárakból kiderül, hogy János apostol idejében az "anti" szó azt jelentette: "helyett". Amikor tehát János "antikrisztusról" beszélt, akkor egy magát Krisztus helyett felkínáló valakire gondolt; egy szellemre, amelyik azt állítja magáról, hogy Krisztus Szelleme, miközben valójában nem az. Pál megjövendölt egy nagy hitehagyást, azaz egy hittől való tömeges "elszakadást" (2Thessz 2:3-4). Ez az elszakadás meg is történt, ám az nem magának a hitnek a megtagadását jelentette, hanem az igaz hit korrumpálódását. A hit elutasítása aligha tévesztett volna meg bárkit is, ám az evangélium körmönfont megváltoztatása és az emögött megbújó "Krisztus helyett" szellem sokakat magához vonzott, és elszédített, és ez a folyamat mind a mai napig tart. 

Tovább
Szólj hozzá!

A Föld legrettegettebb órája

2023. június 07. 18:50 - Krisztus Útja


"Mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé."
"Mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek."
Római levél 14:10, 12

Van egy gondolat, ami kiváltképpen kiemelkedik a Szentírásból; ez pedig az, hogy Isten "rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött" (ApCsel 17:31). Te is ott leszel, Olvasóm. Minden férfi, minden nő, minden fiú és minden lány ott lesz. Igen, mindenki ott lesz. Senki sem fogja megúszni ezt a találkozást Istennel. Ahogy az óra ketyeg, úgy kerül minden másodperccel közelebb és közelebb a nap, az óra, a pillanat, amikor meg fogunk állni Isten előtt. Ennek ellenére ezrek, sőt, milliók haladnak sebesen, csöndben, de biztosan az örökkévalóság felé úgy, hogy nincsenek felkészülve az Istennel való találkozásra. Ó, bűnös barátom, a lábad az élet futóhomokján áll. Holnap a lábnyomod talán még látszani fog, de te már nem leszel itt, mert eltűntél az örökkévalóságba. Nézd, a kezeid s a lábaid milyen serényen dolgoznak! Már a jövőt tervezgeted, igaz? De melyik jövőt? Azt, amelyiknek holnap vége lesz? Vagy azt, amelyik épségben és biztonságban elvezet Krisztus ítélőszéke elé?

Tovább
Szólj hozzá!

Egyház?

2023. május 01. 21:10 - Krisztus Útja


"Én pedig azt mondom, hogy te Péter vagy. Erre a sziklára fogom felépíteni az eklézsiámat, és a halál erői sem lesznek képesek azt legyőzni"
Máté 16:18 (Egyszerű fordítás)


Mi az "egyház" szó jelentése?

Az "egyház" [angolul: church] a görög kuriakon szóból származik, amely szót sem Jézus nem használta soha, sem az ő apostolai. A kuriakon szó szerinti jelentése: "egy úr háza". Olyan, emberi kezek által emelt épületre utal, ami valamilyen istenség imádatára lett odaszentelve. És mivel az "egyház" szó bármilyen istentiszteleti helyet jelenthet, gyakorlatilag az iszlám mecsetek, a zsidók vagy buddhisták által használt templomok és természetesen a keresztények által istentiszteletre használt épületek is "egyháznak" minősülnek.

Tovább
Szólj hozzá!

Krisztus vére

2023. április 04. 08:02 - Krisztus Útja


"A Krisztus vére (...) mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek"

Zsidók 9:14


A testnek élete a vérben van (3 Mózes 17:11). Amikor a vér megszűnik áramlani a testben, a halál bizonyosan bekövetkezik. Így, mivel a Krisztus testének élete a szent Szellemben van (Jn 6:63; Róm 8:10), a Szellemre úgy is szokás hivatkozni, mint Krisztus vérére. Ahol pedig a Szellem megszűnik áramlani, ott a szellemi halál az, ami bizonyosan bekövetkezik.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása