"Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi."
2Mózes 20:7 (Károli)

Hogy lehet "hiába felvenni az Úr nevét"? Sokszor hallottuk, hogy ez a kifejezés arra utal, amikor valaki az "Isten" szót méltatlan, profán szövegkörnyezetben használja. És tény, hogy az "Isten" szót tiszteletlen módon használni nem jó; ám a Bibliából ismert szófordulat nem erről szól. A kifejezés igazi jelentése akkor válik világossá, ha a "felvesz" szót a "visel" szóval helyettesítjük:

"Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába ne viseld; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába viseli."

Jézus azt mondta Pálnak, hogy ő arra lett rendelve, hogy "hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt" (ApCsel 9:15). Pál pedig - Jézus nevét hűségesen hordozva - az azt követő években sokakat fordított az igazság útjára. Pál nem hiába viselte, vagy "vette fel" az Úr nevét. Ő később így tett erről bizonyságot: "hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan" (1Kor 15:10, ÚFO).

Miután Mózes kivezette Izraelt az egyiptomi fogságból, a népet a Sínai-hegyhez vitte, hogy ott szövetségre lépjenek az Úrral. De először az Úr leküldte Mózest a hegyről, hogy átadja házassági ajánlatát Izraelnek (2Mózes 19:4-6):

"Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. Papok királysága és szent nép lesztek."

A leendő menyasszony elfogadta az ajánlatot, és a szertartás napja ki lett tűzve (11. vers):

"Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre."

Amikor egy férfi és egy nő a házasság szövetségében egyesülnek, "egy testté" válnak (1Móz 2:24). Ez az "egy test" pedig egy nevet visel. Amikor például Barbara Myers és én összeházasodtunk, ő Barbara Clark lett. Felvette a nevemet. Barbara hatalmas áldás lett az életemben. Nem hiába vette fel a nevemet. De ha hűtlenné vált volna, vagy elherdálta volna a javaimat, akkor azok a jó célok, amiket a házasságunkkal elérhettünk volna, nem valósultak volna meg. Ebben az esetben hiába, vagyis a semmiért vette volna fel a nevemet. 

Ugyanígy, amikor szövetségre lépünk Istennel, eggyé válunk Vele (1Kor 6:17), és felvesszük az Ő nevét. Isten nevét pedig viselhetjük tisztességes vagy tisztességtelen módon, hűségesen vagy hűtlenül; de onnantól, hogy felvettük a nevét, minden, amit teszünk, Őrá vetül vissza. 

Isten ragaszkodott hozzá, hogy Izrael tisztességes módon viselje a nevét, ezért figyelmeztette őket: "Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi." Izrael sajnos nem hallgatott a figyelmeztetésre.

Miután hosszú időn át hatalmas türelmet és könyörületességet tanúsított hűtlen házastársa iránt, Isten végül kijelentette, hogy véget vet az Izraellel kötött házassági szövetségnek. Más szóval: Isten elvált Izraeltől. Jézus ezt mondta Izrael vezetőinek: "Elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét" (Mt 21:43). 

A próféták gyakran hasonlították Izraelt olyan szőlőhöz, amelyik édes szőlő helyett keserű gyümölcsöt terem. Ézsaiás ezt mondta (5:7): "A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!" Az Úr így siránkozott: "Mint nemes vesszőt ültettelek el, mint igazán valódi magot. Hogyan változtál át idegen szőlőtő vad hajtásává?" (Jer 2:21). Isten számára Izrael "üres szőlőtővé" vált, amelyik csak saját maga számára terem gyümölcsöt (lásd Hóseás 10:1, KJV). Izrael felvette Jehova nevét, de azután hűtlen lett a parancsolatai iránt, és gyümölcstelenné vált. A semmiért, vagyis hiába vette fel az Úr nevét. 

A gyümölcstermés mindenkivel szemben elvárás, aki Istennel szövetségre lép (Róm 7:4). Izraelnek a törvény adatott, hogy olyan életvitelre tanítsa őket, amely által gyümölcsöt teremhetnek. Izrael egyetlen reménye a gyümölcsöző életre az volt, ha engedelmeskednek a törvénynek, de ők nem így tettek. Ahogy Izraelnek a törvény, úgy az újszövetségi szenteknek a szent Szellem adatott, hogy az vezesse őket; és az ő egyetlen reményük arra, hogy Isten számára elfogadható gyümölcsöt teremjenek, ha engedelmeskednek a Szellemnek. Csak azok fognak végül üdvözülni, akik engedelmeskednek annak a Szellemnek, amit Istentől kaptak, mert ők azok, akik nem hiába vették fel Isten nevét; ők betöltik az Istennel kötött szövetség célját. Pál ezt így fogalmazta meg: "Mert a kiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai" (Róma 8:14).

Azok, akiket a Szellem vezérel, nem élnek bűnben (Gal 5:16), mert Őbenne nincsen bűn (1Jn 1:5). A szent Szellem által vezetett hívők a Szellem gyümölcseit termik: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás. Az a hívő azonban, aki nem engedelmeskedik a szent Szellemnek, hiába viseli Isten nevét.

Az apostolok hangsúlyozták, hogy a szenteknek szükséges Szellemben járniuk. Tudták, hogy azok, akik az Úr nevéről neveztetnek, a viselkedésükkel befolyásolják a világban élő bűnös embereket: vagy a tisztelet vagy a megvetés irányába. Ragaszkodtak hozzá, hogy a szentek úgy éljenek, "hogy az Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk" (1Tim 6:1). Jézus számára is fontos volt ez, ezért mondta: "Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." (Mt 5:16). 

Vannak, akik számára az egyetlen "Biblia", amit valaha olvasni fognak, a mi életünk. A te életedből vajon az emberek jó dolgokat olvasnak a mennyei Atyáról? A körülötted lévő emberek milyen Istennek mondanák Istent az alapján, ahogy éled az életed? Úgy gondolnák, hogy Isten lassú a haragra? Elhinnék, hogy Isten irgalmas és kedves?

Isten gonoszul cselekvő gyermekeiről szólva Pál ezt írta: "miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között" (Róm 2:24; Ézs 52:5). Milyen szomorú kommentár ez az ő életükről! De még azok között is, akik Isten iránti odaadásukról voltak ismertek, voltak, akik megbotlottak Istennel való járásukban, és szégyent hoztak a szent névre, amit viseltek.

Nátán próféta szigorúan megdorgálta Dávid királyt a Betsabéval elkövetett bűnéért, amikor ezt mondta: "Ezzel a tettel okot adtál az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra" (2Sám 12:14). Nátánt nem az érdekelte, hogy az Úr ellenségei Dávidot fogják gyalázni a bűne miatt. Az zavarta, hogy tudta: gonosz emberek arra fogják használni Dávid bűnét, hogy azzal Istent becsméreljék; azt az Istent, akit Dávid szolgált. 

Mennyire elszomoríthatta Dávidot, amikor belegondolt, mekkora szégyent hozott Arra, aki egyszerű pásztorfiúból Izrael királyává emelte őt! Dávid szívből jövő bűnvallásában beismerte, hogy a bűnt, amit elkövetett, valójában magával Istennel szemben követte el (Zsolt 51:6); hiszen Dávid bűne miatt Isten nevére hullott a gyalázat.

Milyen erős a Krisztus iránti szeretet Pál utasításában: "Hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!" (2Tim 2:19). Legyünk másokért "Isten követői, mint szeretett gyermekei, és [éljünk] szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk 'áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.' Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás." (Efezus 5:1-4). 

Ha azok közé tartozol, akik eltévelyedtek a helyes útról, gondold végig, mit gondolhatnak mások te miattad a te drága Úr Jézusodról. Volt idő, amikor én is eltávolodtam Jézustól, és emlékszem, hogy amikor újra bűnösök társaságába kezdtem járni, hitetlen barátaim időnként lekicsinylő megjegyzéseket tettek az Istenben való hitről, majd magabiztosan rám néztek, azt gondolva, hogy én aztán biztosan egyetértek gúnyolódó szavaikkal. Számukra én voltam az élő bizonyíték, hogy fölösleges dolog Istent szolgálni, hiszen én már "kipróbáltam", és mégis visszatértem a világ útjára. Nem engem hibáztattak az Isten iránti hűtlenségem miatt. Úgy gondolták, Isten az oka. Ilyenkor én mindig kényelmetlenül éreztem magam, mert semmi sem állhatott volna messzebb az igazságtól, és én ezt tudtam. 

Végiggondolva, micsoda kárt okoztam Jézus nevének és a barátaimnak, akiknek oly' nagy szükségük lett volna valakire, aki világosság az életükben, még nagyobb a hála a szívemben, hogy az Úr újra elhívott. Mondanom sem kell, eltökélt vagyok, hogy - Isten kegyelme által - az életem soha többé nem lehet más, mint bizonyság az Ő irgalmáról, szentségéről, bölcsességéről és erejéről. Isten ments, hogy még egyszer okot szolgáltassak bárkinek is arra, hogy Jézus nevét gyalázza! Szeressük ennyire Istent és a bűnösöket! Nem meglepő, hogy Pál egyik feltétele, hogy valaki püspöki hivatalt tölthessen be, az volt, hogy "a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla" (1Tim 3:7). Pál tudta, hogy az istenfélő élet hitelesebbé teszi az ember Istenről szóló bizonyságtételét. Hogy akarhat valaki megnyerni egy másik embert Krisztusnak, ha tartozik neki, és nem hajlandó visszafizetni? Vagy ha az az ember istentelen attitűdöt lát a hívőben? Kötelességünk, Krisztus Jézusért és az emberek lelkéért, hogy "ne [adjunk] semmi alkalmat az ellenségnek a gyalázkodásra" (1Tim 5:14). Ha bárki elutasítja azt a lehetőséget, hogy az Úr Jézust szolgálja, fontos, hogy ezt ne azért tegye, mert Jézus egyik követője gonoszul cselekedett! A legfőbb prioritásunk minden körülmények között az kell, hogy legyen, hogy Istennek dicsőséget szerezzünk.

A megmaradó bizonyság

Drága barátom, az életünk hamarosan véget ér. Azok, akik szeretnek minket, nemsokára a sírjaink körül fognak gyülekezni. Visszatekintve mit fog az életed elmondani nekik Krisztus Jézusról? Hozzuk ki a legtöbbet ezekből a röpke napokból, és törekedjünk arra, hogy "a mi üdvözítő Istenünk tanításának díszére váljunk mindenben", hogy ne vessünk árnyékot Jézus nevére. Tudnánk-e nagyszerűbb sírfeliratot vésni átvitt értelemben azok szívébe, akik ismertek minket, mint hogy a szívük mélyén tudják, hogy "mértékletesen, igazán és szentül éltünk a jelenvaló világon"? Tudnánk-e értékesebb ajándékot itt hagyni nekik?

Semmi sem hirdeti erőteljesebben Isten jóságát az embereknek, mint egy őszinte és szent élet. Határozzuk el magunkban, hogy így fogunk élni, és ne legyünk olyanok, akik hiába vették fel az Úr nevét. Testvérem! Az istenfélelem egyszerűségével és nyíltságával "hirdesd nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el téged" (1Pét 2:9). Ő ezzel a céllal küldte el nekünk a Szellemét. És csak ha teljesítjük ezt a célt, akkor lesz ránk igaz, hogy nem hiába viseltük az Ő szent nevét.



Írta: John D. Clark, Sr.
Forrás: https://www.goingtojesus.com/gtj_tracts.html?tname=tract-026-takingthename
Fordította: Bakó Zoltán