"Ezután így szólt hozzájuk: ’Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.’" 
(Márk 16:15-16)

"Most pedig titeket is megment (…) a keresztség" 
(1 Péter 3:21)


Ezekből az igeversekből azt láthatjuk, hogy üdvösség csak azoknak fog adatni, akik megkereszteltettek! Miután ezt a tényt rögzítettük, egy kézenfekvő kérdéssel találjuk magunkat szembe: Melyik keresztség az, amelyik megment? János keresztsége vízzel, vagy Jézus keresztsége szent Szellemmel? E kettő közül kell, hogy legyen valamelyik, mivel kizárólag János és Jézus keresztsége azok, amik Istentől rendeltettek.

A legkorábbi hívők mindkét keresztséget gyakorolták. Elvégezték János keresztségét vízzel, majd azoknak, akiket így bemerítettek, azt mondták, hogy vegyék Jézus keresztségét szent Szellemmel. Ezzel a János által bemutatott mintát követték, aki mindenkinek, akit megkeresztelt, azt mondta: "Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de jön, aki erősebb nálam, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam, ő majd szent Szellemmel és tűzzel keresztel titeket" (Lukács 3:16).

JÁNOS KERESZTSÉGÉNEK HÁROM ELEME

1. Az üzenet

János soha nem csak vízbe merített embereket; a megkeresztelt személy figyelmét mindig a szent Szellemmel való keresztségre irányította, amit Jézus ad majd. János keresztsége tehát két lényeges dolgot tartalmazott: János üzenetét és a vizet. Az üzenet nélkül a vízzel való keresztség nem János keresztsége. Volt egyszer tizenkét efezusi férfi, akik azt gondolták, hogy már részesültek János keresztségében, de mivel a szent Szellemről még nem hallottak, Pál apostol nem osztotta a véleményüket. Pál elmagyarázta a félreinformált tanítványoknak, hogy "János a megtérés keresztségével keresztelt, azt MONDVA…" (ApCsel 19:4).

Ezeket az efezusiakat eredetileg Apollós tanította; egy tanult, istenfélő férfi, aki semmit sem tudott a szent Szellemről. Amikor Pál két barátja "még alaposabban elmagyarázták neki az Isten útját", Apollós megalázta magát e még tökéletesebb út előtt (ApCsel 18:24-28). Nem az foglalkoztatta, hogy addig milyen kiváló tanító hírében állt, hanem az, hogy Isten akaratát cselekedje. Milyen nagyszerű példa Apollós mindannyiunk számára!

2. Ki kellett érdemelni

János keresztségét nem kaphatta meg bárki, aki csak úgy döntött, hogy akarja. Ezt a kiváltságot ki kellett érdemelni azzal, hogy az ember megvallotta a bűneit, és elfordult azoktól. János csak ezek után merített vízbe bárkit is. Akik bűnbánat nélkül jöttek Jánoshoz, azt gondolva, hogy majd megkereszteli őket, azokkal János kíméletlen volt: "Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket" (Lukács 3:7-8). János keresztségének ára volt – nem pénzben, hanem megtérésben és hitben megfizethető ára. Az ókori próféta, Ézsaiás is beszélt erről a láthatatlan valutáról, amikor kijelentette: "Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért!" (Ézsaiás 55:1). Az Úr áldásai valóban ingyen vannak; mégsem kaphatja meg azokat senki, aki nem fizeti meg az Isten által megállapított árat.

3. Csak a körülmetélteknek

János keresztsége csak a zsidóknak szólt. Akárcsak Jézus (Máté 15:24), János is csak Izrael házához küldetett. János erről akkor beszélt, amikor azt mondta: "De azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy [a Messiás] ismertté legyen Izráel előtt" (János 1:31).

Ez tehát János keresztségének három eleme. Ha ebből a háromból bármelyik is hiányzik, vagy bármelyiket megváltoztatják, akkor az már nem János keresztsége.

Pünkösd napján Péter felszólította a zsidó sokaságot: "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a szent Szellem ajándékát" (ApCsel 2:38). Akárcsak Keresztelő János, Péter is zsidó testvéreit győzködte, hogy térjenek meg, keresztelkedjenek meg vízzel, és utána fogadják el a szent Szellem-keresztséget. Ez volt az a tanítás, amit Isten a legkorábbi hívőknek adott, ők pedig ennek megfelelően két keresztséget hirdettek, és gyakoroltak. És abban az időben ezt helyesen is tették.


KRISZTUS "EGY KERESZTSÉGE"

Pál apostolt Isten egy másik üzenettel küldte el; nevezetesen, hogy "egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség" (Efezus 4:5). Az egyetlen keresztség, amit Pál hirdetett, Jézus keresztsége volt szent Szellemmel. Pál ugyan megkeresztelt néhány zsidót vízzel, de később megbánta, mert végül csak viszálykodás lett belőle (1 Korinthus 1:14-16). A szertartásoknak mindig ez a vége.

Isten tehát azzal küldte Pált, hogy csak Krisztus keresztségét hirdesse, miközben Jézus eredeti tanítványai, Péterrel az élen, továbbra is hirdették mind János, mind Jézus keresztségét. Pál a galáciabeli szenteknek magyarázta el, mi volt Isten indoka e különbségtétel mögött. Azt mondta: "rám van bízva a körülmetéletlenség [pogányok] evangéliuma, csakúgy, mint Péterre a körülmetélésé [zsidóké]" (Galata 2:7). János keresztsége része volt a zsidók evangéliumának, de semmi szerepe nem volt Pál evangéliumában, amit ő a pogányoknak hirdetett. Kornéliusz házában, az ApCsel 10-ben Isten bebizonyította Péternek és meghökkent zsidó társainak, hogy a pogányoktól nem követeli meg, hogy körülmetélkedjenek, és alávessék magukat a vízkeresztségnek, ahhoz, hogy megkaphassák a Szellem-keresztséget. "A zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt jöttek, álmélkodtak, hogy a pogányokra is kitöltetett a szent Szellem ajándéka."

Micsoda, korábban elképzelhetetlen esemény volt ez! A pogányok, akiket maga Jézus "kutyáknak" nevezett (Máté 15:26) megkapták a szent Szellem-keresztséget! Az akkori hívők, Pétert is beleértve, nem ismertek olyan tanítást, amibe belefért volna, hogy Isten ilyet cselekedjen. Ellentmondásban állt mindazzal, amit egészen addig Isten útjáról gondoltak. Isten olyasmit tett a pogányokkal, amit akkoriban egyetlen hívő sem gondolt, hogy megtenne.

Pált Isten arra választotta ki, hogy elmagyarázza Isten újfajta munkáját. Azt tanította, hogy Isten a pogányoktól nem követeli meg, hogy betartsák a [mózesi] törvény cselekedeteit, úgy, ahogy a zsidóktól igen (Róma 3:19; Galata 5:3). Ez az új evangélium nem érvénytelenítette Péter zsidóknak szóló evangéliumát; arra viszont rámutatott, hogy Péter evangéliuma csak a zsidókra vonatkozik.

Pál evangéliumát - a maga idejében - sokan félreértették. A legnagyobb szenvedéseket azok a hívők okozták neki, akik nem tudták felfogni, hogy mi az, amit tanít. Az ő szemükben úgy tűnt, hogy Pál tanítása ellentmond Isten útjának. Elvégre Mózes óta minden istenfélő ember engedelmeskedett a törvénynek. Maga Jézus is betartotta a törvényt. Nem volt hajlandó pogányoknak prédikálni (Máté 15:21-28), és amikor kiküldte a tanítványait, hogy hirdessék az Isten országát, nekik is megtiltotta, hogy pogányokhoz menjenek (Máté 10:5-6). Mindezek után Pál azt állította, hogy Isten felkente őt, hogy elmenjen a pogányokhoz, egy olyan evangéliummal, ami kizárta azoknak a törvényeknek a betartását, amiket Jézus maga is betartott, beleértve János keresztségét. Radikális tanítás volt ez, amit sokan elutasítottak, de Istentől volt. És végül felülkerekedett.

Jakab, Péter, János és mások, "akiket oszlopoknak tekintenek", megértették Pál pogányoknak szóló evangéliumát, és elfogadták azt (Galata 2:9). De minden jel arra utal, hogy a zsidó hívők többsége nem tett ugyanígy. Évtizedekkel azután, hogy az ApCsel 2-ben a Szellem leszállt a zsidókra, minden Krisztusban hívő zsidó továbbra is buzgón követte Mózes törvényét (ApCsel 21:20), és ezt helyesen is tették. Ám közülük némelyek a mózesi törvény iránti buzgóságukban, de nem megértve, hogy a törvény csak a zsidóknak szólt, misszionáriusok lettek, azt tanítva a pogányoknak, hogy hacsak nem metélkednek körül Mózes rendelése szerint, kárhozatra jutnak az utolsó ítéletkor (ApCsel 15). Pál velük erélyesen szembeszállt.

A Pál evangéliuma által kirobbantott vita korának legjelentősebb doktrinális dilemmája volt. Pál azt tanította a pogányoknak, hogy az egyetlen körülmetélkedés, ami számít Istennél, a szív körülmetélése a szent Szellem által. "Mert nem az a zsidó, aki külső látszatra az, és a körülmetélés sem az, ami a testen külsőképpen látszik, hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, és szívének a Szellem által történő, nem betű szerinti körülmetélése az igazi körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van" (Róma 2:28-29). Ugyanezt elmondhatnánk a törvény bármely más szertartásos cselekedetéről. János keresztségéről például elmondhatnánk, hogy "az igazi keresztség nem fizikailag és nem külsőleg történik. Az igazi keresztség a szívünk állapotától függ, és szellemi, nem pedig testi".

Pál evangéliuma feljebb magasztalta Krisztust, mint azt a szentek közül sokan megértették akkor, vagy megértik most; hiszen azt hirdette, hogy egy embert csak az üdvözítheti, amit Jézus Krisztus tesz érte. Isten csak azt az embert tekinti megkereszteltnek, akit Krisztus keresztel meg, és csak azt tekinti körülmetéltnek, akit Krisztus metél körül.

CSAK EGY EVANGÉLIUM MARAD

Pál evangéliumát, ami a törvény cselekedeteitől való szabadságot hirdeti, ma talán még annál is többen félreértik, mint amikor először prédikálták. Sokan továbbra is szertartásokat követnek, mert nem értik: az egyedüli szertartások, amiket Isten valaha elfogadott, Mózes törvényében voltak, és csak arra szolgáltak, hogy bemutassák Krisztust Izraelnek. A törvény szerinti jelképes istentisztelet, beleértve János keresztségét, a maga idejében szükséges volt, és szent. De ezek Isten által rendelt célja beteljesedett, amikor a Messiás eljött. Pál üzenete egyszerű volt: Krisztus eljött, és áldozati halála által "új és élő utat" készített számunkra, a Szellemben való élet útját. A szimbólumokkal történő istentiszteleteknek vége: elérkezett a valóság!

Nincs többé két különböző nép, amelyek Istenhez tartoznának: Izrael és Krisztus teste. Nincs többé két hit: Izrael testi, szimbolikus istentisztelete és a szellemben és igazságban való imádat. Nincs többé két keresztség: Jánosé és Jézusé. Hanem "egy a test, és egy a Szellem, mint ahogy egy reménységre szól elhívásotok is. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Istene és Atyja mindeneknek" (Efezus 4:4-6). Vagyis nincs többé két evangélium. Péter zsidóknak szóló evangéliumának ideje lejárt.

---------

És most, barátom, meg tudod válaszolni a kérdést, amivel kezdtük? Tudod már, melyik keresztségre van szükségünk ahhoz, hogy reménységünk legyen az üdvösségre? Tudod, melyik keresztségre utalt Pál, amikor azt írta: "Vele együtt vagytok eltemetve a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok" (Kolossé 2:12)? Biztosíthatlak, hogy a kérdésre adott válaszod következményei örök időkre szólnak.



Szerző: John D. Clark, Sr.
Forrás: https://goingtojesus.com/gtj_tracts.html?tname=tract-066-baptism
Fordította: Bakó Zoltán