A közösség testvériség. A görög koinonia szót többféle módon lehet és szokás is fordítani: közösségnek, testvériségnek, sőt, még partnerségnek is. Tehát a "közösség" szó valamin való osztozásra utal, elsősorban egymás érzésein és gondolatain. Pál így írta körül, mit jelent a közösség: "mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, hanem legyetek ismét egy értelmen és azonos véleményen" (1 Korinthus 1:10).

Közösség Istennel csak a szent Szellem által lehetséges, Jézus pedig éppen azért halt meg, hogy nekünk mindannyiunknak lehessen ilyen közösségünk Istennel, és egymással is Őbenne. Jézus buzgón imádkozott azért, hogy egyek legyünk, ugyanúgy, ahogy ő és az Atya egyek (János 17:11, 21). Az Atya és a Fiú tökéletesen eggyé lettek szívben és gondolatban, és Jézus azért halt meg, hogy lehetővé tegye számunkra ugyanebben a közösségben osztozni velük és egymással.

Mielőtt ez a fajta közösség pünkösd napján elérhetővé vált volna (lásd ApCsel 2), Krisztus Jézus időnként jelképeken keresztül mutatta be tanítványainak, milyen közösséget fognak később megtapasztalni Istennel. Így például a keresztre feszítése előtti éjszaka "vette a poharat, hálát adott, átadta nekik, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára" (Máté 26:27-28). És még mielőtt a tanítványai félreértenék, és azt gondolnák, hogy Jézus egy újabb vallási rituálét akar bevezetni, amit nekik majd be kell tartaniuk, gyorsan hozzátette: "Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének terméséből mind ama napig, amikor újat iszom veletek az én Atyám országában" (Máté 26:29). A Krisztussal való közösség [a koinonia, amit mi "úrvacsorának" szoktunk nevezni*] valójában egy szellemi megtapasztalás, nem pedig testi, szertartásos rítus. A legutolsó dolog, amire Jézus gondolt, hogy intézményesítsen egy újabb halott ceremóniát. Az "utolsó vacsora" csupán prófétikus jelképe volt valaminek, amit a tanítványok nem érthettek meg addig, amíg a Szellem el nem jött pünkösd napján.

ÚJAT INNI

Jézus arról beszélt, hogy Isten országában újat fognak inni. Az Istennel való együtt ivás új útja "szellemben és igazságban" van. Pál elmondta, hogy Isten országa igazság, békesség és öröm a szent Szellemben (lásd Róma 14:17). És amióta a Szellem eljött, a hívők élvezhetik az igazi szőlőtő gyümölcsét, amikor "isznak" a Szellemből, amit Jézus szolgál fel (1 Korinthus 12:13), és megtörik az őáltala megteremtett közösség kenyerét (1 Korinthus 10:16-17).

A SZELLEM MÉG NEM ADATOTT

Az egyetlen ok, ami miatt az "utolsó vacsorán" Jézus bort és kenyeret szolgált fel a tanítványainak, az volt, hogy a szellemben való közösség, amit nekik szánt, még nem volt számukra elérhető. Jézus akkor még nem dicsőült meg, így a Szellem sem jöhetett még el (lásd János 7:39). Ha Jézusnak lett volna lehetősége ugyanolyan közösségre a tanítványaival, amilyen az Atyával volt neki, semmi értelme nem lett volna körbeadogatni egy pohár bort, azt mondva: "Ez az én vérem… igyatok belőle mindnyájan." Pünkösd napján, amikor az Atyával való igazi közösség valósággá vált Jézus követői számára, többé nem volt szükség annak jelképére.

Az az igazság a kereszténység úgynevezett "úrvacsorai szolgálatával" kapcsolatban, hogy semmi haszna nincs. Krisztus valódi vére, a vér, amiről Jézus azt mondta, hogy meg kell innunk, már ki lett töltve; és az Istennel való együtt lakomázásunk szimbólumai, jöjjenek akár Mózestől, akár Jézustól, betöltötték csodálatos céljukat. Ha kitartunk a jelképek mellett, annak a valóságát tagadjuk, hogy az, amit jelképeznek, már beteljesedett.

A  Krisztus vérében való közösségünk valójában a szívben és szellemben való egységünk, a kenyér pedig, amit megtörünk, a bizonyságaink, amiket egymásnak adunk, és egymástól kapunk, "mert mi, sokan, egy kenyér vagyunk, és egy test" (1 Korinthus 10:17 – KJV). A keresztény "úrvacsorai szolgálat" semmi más, mint egy haszontalan cselekedet, istentelen tradíció, ami pont a lényegét mulasztja el annak, amit Jézus az utolsó vacsoráján tett, és mondott. Az ilyen és ehhez hasonló testi cselekedetek azok, amiktől Krisztus vére meg fogja tisztítani a lelkiismeretünket (ha hajlandóak vagyunk rá), hogy a hitünk osztatlanul Krisztuson és az ő üdvözítő erején nyugodjon.

KRISZTUS ÚTJA

Krisztus útja nem a jelképek, rituálék és szertartások útja. A szimbolizmus Isten szolgálatának ószövetségi módja volt. Most már világít az igaz fény, a fény által vetett szent, Isten által adott ószövetségi árnyékok pedig beteljesedtek. Megpróbálni kapaszkodni ezekbe az árnyékokba, mintha még mindig lenne számunkra valami szellemi hasznuk, azt üzeni, hogy Jézus önmagában nem elég, velünk kapcsolatban pedig a hit és a megértés hiányáról árulkodik.  

Tragikus, hogy Istennek oly’ sok drága gyermeke továbbra is "eljátssza" az utolsó vacsorát, mintha a Szellem még nem jött volna el. Amikor szimbólumokkal imádják Istent, úgy viselkednek, mint Isten ószövetségi szolgái, akikkel szemben elvárás volt, hogy jelképes rítusokat mutassanak be, várva egy Krisztusra, aki még nem jött el.

Amikor iszunk a Szellemből, és megtörjük a testvériség kenyerét Krisztus testében, tényleg - Pál szavaival szólva - "az Úr halálát hirdetjük, amíg eljön” (1 Korinthus 11:26). Amikor nem testben, hanem szellemben imádjuk az Urat, azt bizonyítjuk, hogy a lelkiismeretünk megtisztult "a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljunk". De amikor továbbra is jelképes az istentiszteletünk, nem pedig szellemi, azt mutatjuk, hogy halottak vagyunk Isten dolgai iránt.

Jézus azt mondta, hogy az Atya olyat keres, aki hajlandó Őt "szellemben és igazságban" imádni. Ha te ilyen vagy, ha vágysz Istennek kedves lenni, de nem tudod, hogyan kell, Isten téged keres, és hív Magához. Hallgass e vigasztaló hívásra, és teljesedj be a Szellemmel! Most pedig "az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a szent Szellem közössége legyen mindnyájatokkal." Ámen.



Szerző: John D. Clark, Sr.
Forrás: https://goingtojesus.com/gtj_tracts.html?tname=tract-064-communion
Fordította: Bakó Zoltán


* Az 1 Korinthus 10:16 nyomán az "úrvacsora" néven ismert keresztény rituálét az angol szóhasználatban gyakran nevezik egyszerűen "közösségnek" (communion). Így, amikor a szerző "közösségről" beszél, az angolul értő olvasó számára világos, hogy azzal egyúttal az "úrvacsorára" is utal.