"Azután jön a vég, amikor átadja az országot az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Amikor pedig minden alá vettetett, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki neki mindent alávetett, hogy Isten legyen minden mindenben." (1 Korinthus 15:24, 28)


Amikor János apostol azt írta, "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige", egy újonnan kinyilatkoztatott igazságot vallott meg: azt, hogy a mennyben két isteni személy létezik.

Voltak ugyan igeversek már az Ószövetségben is, amik utaltak rá, hogy Istennek van egy Fia, de azoknak, akik ezeket leírták, Isten még nem engedte meg, hogy értsék is a saját szavaikat. A legkorábbi újszövetségi hívők már Isten Fiának evangéliumát hirdették, bármerre is mentek, miután a szemeik megnyíltak ezen ókori szövegek rejtett jelentésére. Az Ószövetség minden egyes könyvében meglátták Isten Fiát, habár maguk a könyvek szerzői nem látták őt, "mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem Isten szent emberei a  szent Szellemtől indíttatva szóltak" (2 Péter 1:21).

János elképesztő üzenete tehát, miszerint a mennyben két isteni személy van, a Szentírás szempontjából nem volt új. Ami új volt, hogy János értette is, amit mond, míg Isten ószövetségi emberei még sötétségben voltak saját, Isten Fiáról szóló próféciáik kapcsán (1 Péter 1:9-12).

Évszázadokkal azelőtt, hogy eljött volna, hogy itt éljen közöttünk, a Fiú Ézsaiás prófétán keresztül beszélt az Atyára való ráutaltságáról, és eljövendő szenvedéseiről a földön: "elküldött engem az én Uram, az ÚR, és szellemét adta". Majd ismét: "Az én Uram, az ÚR olyan nyelvet adott nekem, hogy beszédemmel erősíteni tudjam a megfáradtat… Az én Uram, az ÚR megnyitotta fülemet, én pedig nem voltam engedetlen". És "Uramnak, az ÚRnak szelleme van rajtam, mert fölkent engem az ÚR, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek" (Ézsaiás 48:16b, 50:4a, 5, 61:1). Az Ószövetség könyvei bővelkednek az Atyára és a Fiúra való utalásokban; ez a dicsőséges igazság azonban rejtve volt minden ember előtt, még azok előtt is, akik ezeket a drága szavakat leírták.

E rejtett inspirációnak kiváló példáját láthatjuk a Példabeszédek könyvének nyolcadik fejezetében. Ott Krisztus, "Isten bölcsessége" (1 Korinthus 1:24), saját életének kezdetéről beszél az Atyával: "Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen. Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt." (Példabeszédek 8:22-23). A Jelenések könyvében a Fiú szintén arról tett bizonyságot, hogy az Atya teremtette őt; ott úgy nevezi magát: "az Isten teremtésének kezdete" (Jelenések 3:14).

A Példabeszédek 8-ban Dávid király, anélkül, hogy tisztában lett volna saját szavainak jelentésével, folytatta bizonyságát Isten Fiáról: "Mikor kimérte e föld alapjait, mellette voltam mint kézműves. Gyönyörködött bennem mindennap, mindig ott játszottam [nevettem*] színe előtt." Csak képzeljük el! Mielőtt bármi más megteremtetett volna, Krisztus el volt ragadtatva az örömtől, amiért az Atya jelenlétében lehet! Ugyanebben a fejezetben a Fiú kijelenti magáról, hogy az óceánok és hegyek teremtése előtt "született". Azt is elárulja nekünk: "Ott voltam, amikor az eget készítette". Mielőtt bármi létezett volna, az Atya teremtett magának egy Fiút, aki azután minden mást megteremtett (János 1:3). És mindketten nagyon boldogok voltak.

ISTEN KÉPMÁSA

Azzal, hogy azt mondja magáról, "Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég" (Jelenések 22:13), Isten Fia azt jelenti ki, hogy ő volt az első és az utolsó dolog, amit az Atya teremtett. Minden mást a Fiú alkotott meg; az egek, a föld, emberek és mennyei lények, állatok és növények – mindenhol minden – a Fiú által teremtettek. Amikor az 1 Mózes 1:26-ban az Atya azt mondta, "Teremtsünk embert a magunk képére", a többes szám arra utal, hogy az Atya szólt a Fiának, aki ezután megteremtette az embert, Atyja akaratának megfelelően. Atyja hatalma és bölcsessége által mindent a Fiú teremtett – saját magát kivéve. Ezért…

„Mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik.

Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát sem, aki elküldte őt”

Sokat tudhatunk meg a szülőkről, ha megfigyeljük a gyermekeiket. Különösen igaz ez Isten Fia esetében. Jézus azt mondta, "aki látott engem, látta az Atyát". Ámen. Bárki, aki látta, vagy ismerte Jézust, látta az Atyát, hiszen a Fiú "az Ámen, a hű és igaz tanú" (Jelenések 3:14). Az én fiaim sok tekintetben olyanok, mint én, de Jézus sokkal inkább hasonlít az ő Atyjára, mint az én fiaim én rám.  Jézus azt mondta, hogy ő semmit sem tett, vagy mondott, csak amit Isten akart, hogy tegyen, és mondjon. Ennek megfelelően írja a Zsidókhoz írt levél szerzője, hogy Jézus az Atya "valóságának képmása" (Zsidók 1:3). Hihetetlen, de ezt a kifejezést félremagyarázva egyesek azt állítják, hogy Jézus maga az Atya! Imádkozz, Isten gyermeke, hogy elkerüld ezt a súlyos tévedést, mert "ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút" (1 János 2:22).

Jézus nem az Atya, de olyan tökéletesen járt az Atya akaratában, hogy bárki, aki látta Jézust, Istent látta cselekedni (János 14:7). Jézus azáltal mutatta meg nekünk az Atyát (János 14:8-9), hogy az Atya akaratát tette. Ha ismerjük Jézust, ismerjük az Atyát, mert Jézus és az Atyja értelmükben, ítéletükben, szeretetükben és céljaikban is egyek. Ez az az egység, amiért Jézus imádkozott, hogy nekünk is megadasson; és ha van olyan imádság, ami az Atyának elfogadható, az egészen biztosan az, hogy mi, akik hiszünk az Ő Fiában, magunk is megtapasztaljuk az ő közöttük lévő harmóniát.

Jézus és az Atya között soha nem volt félreértés. Soha nem volt köztük vita doktrína vagy fennhatóság kérdésében; nem volt köztük sem gyanakvás, sem rosszindulat. Tökéletes egyetértésben voltak, ami a hitet és céljaikat illeti; Jézus pedig azért szenvedett, és halt meg, hogy ugyanezt a szívekben megvalósuló egységet számunkra is elérhetővé tegye: egységet, nem testben, hanem szellemben! Krisztusban "isteni természet részesei" vagyunk, ezért "teljesen egyek" is kellene, hogy legyünk. És ha mindnyájan engedelmeskedünk a Szellemnek, élhetünk együtt egyként, ahogy Jézus és az Atya tették.

Jézus világosan megmondta: "Én és az Atya egy vagyunk" (János 10:30). A kérdés tehát nem az, hogy az Atya és a Fiú egyek-e, hanem az: Hogyan egyek? A választ Jézusnak az Atyához intézett imájában találjuk meg, órákkal keresztre feszítése előtt. Jézus - a benne hívőkért imádkozva - azért esedezett az Atyánál, "hogy egyek legyenek, mint mi" (János 17:11). Vagyis a hívők lehetnek "egyek", ugyanúgy, ahogy az Atya és a Fiú egyek. Jézus ezért imádkozott, tehát lehetséges kell, hogy legyen!

Nyilvánvaló, hogy ez az "egység" szellemben értendő, nem pedig testben. Ha nekünk, akik hiszünk, eggyé kell válnunk úgy, ahogy ő és az Atyja egyek, és Jézus maga az Atya, akkor nekünk, akik hiszünk, szintén ugyanazzá a személlyé kellene változnunk. Ez abszurd. Soha nem történhet meg. Jézus nem is ezért imádkozott. Amikor mi eggyé válunk, ugyanúgy, ahogy Krisztus és az Atyja egyek, akkor szellemben válunk eggyé, nem testben.

Te te vagy, én pedig én vagyok. Soha nem leszünk ugyanaz a személy, ahogy Jézus sem válik az Atyává, és az Atya sem Jézussá. Ők két különálló entitás, ahogy te és én is különálló entitások vagyunk. Krisztusban a hívők lehetnek "egyenlő indulattal", "ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben" (Filippi 2:2), de soha nem fogunk ugyanabban a testben lakozni, és nem leszünk egy és ugyanaz a személy. Ahogy az Atya és a Fiú sem.

"Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére,
hogy mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások,
de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.”

Milyen hatalmas bizonyság lenne a világ felé, ha Isten szentjei egyek lennének egymással, ugyanúgy, ahogy Jézus egy az Atyával! Hogyan hihetné el a világ, hogy Jézus az egyetlen út az Atyához, amikor azok, akik hisznek őbenne, megosztottak, és egymásnak is ellentmondó dolgokat tanítanak róla?  

„Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek egységben együtt laknak!”

KÉT TEST

Az Atyának van teste. Jézusnak is van teste. Egymásra tudnak nézni ugyanúgy, ahogy te és én. Az Atya nem öltött emberi testet, és halt meg a kereszten; ezt Isten Fia tette meg. A Fiú, miután feltámadt a halálból, felszállt, és leült az Atyja jobb kezéhez. Ők két személy, egyikük nagyobb, mint a másik (János 14:28), egyikük többet tud, mint a másik (Máté 24:36), egyikük imádta és félte a másikat (Zsidók 5:1-8), egyikük megszentelte és elküldte a másikat a világba (János 10:36). Egyikük volt a szőlőműves, másikuk a szőlőtő (János 15:1). Egyikük tanította a másikat (János 8:40). Egyikük életet adott a másiknak (János 5:26, 6:57). A Fiú minden tekintetben alárendelt az Atyának.

Igaz, hogy minden hatalom mennyen és földön a Fiúnak adatott (Máté 28:18), de nyilvánvaló, hogy az, aki adta ezt a hatalmat a Fiúnak, nincs alávetve a Fiú hatalmának. Minden térd meg fog hajolni Jézus előtt (Filippi 2:10), kivéve az Atya térdét. Ő nem fog leborulni a saját Fia előtt. Épp ellenkezőleg, hiszen végül "a Fiú is aláveti magát annak, aki neki mindent alávetett, hogy Isten legyen minden mindenben". Ámen!

Míg némelyek azt tanítják, hogy Isten "három az egyben", mások pedig azt állítják, hogy Jézus az egyetlen Isten, az igazság valójában e két tévedés között van. Az Atya teremtette a Fiút, aki "elsőszülött minden teremtmény közül", és a Fiú teremtett minden mást. Mind a „Szentháromságról”, mind a Jézus kizárólagosságáról szóló tanítás téves. A mennyben két személy van, akik méltók az imádatra: az Atya és a Fiú.



Szerző: John D. Clark, Sr.
Forrás: https://goingtojesus.com/gtj_tracts.html?tname=tract-011-fatherandson
Fordította: Bakó Zoltán

 * John D. Clark, Sr. bibliafordítása (PJV) szerint