"Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért."
Ézsaiás 53:6


Az éjszaka makacsul kapaszkodott a látóhatárba, mély sötétségbe borítva a barátságtalan vidéket. Csak a kibérelt öreg épületben látszott fény, és hamarosan az is kialudt, amint a szolgáló elfújta a lámpásokat, és kisétált a családjához, akik több baráttal és rokonnal együtt már várták őt.

Amikor kijöttek a gyülekezeti házból azon a sötét, késő októberi éjszakán, kint még mindig köd és homály volt, a kis társaságnak csak az utat mindkét oldalról szegélyező fák körvonalai mutatták a helyes irányt. A keskeny vidéki úton sétálva nemsokára egy temető közelébe értek, aminek a gyerekek rettegtek a közelébe menni, különösen sötétedés után. Az a pletyka járta, hogy ott lett eltemetve Jane néni; egy idős hölgy, akit sokan "az öreg boszorkánynak" neveztek. A gyerekeknek nem kellett szólni, hogy maradjanak a szüleik közelében, amikor Jane néni sírja mellett kellett elmenniük. 

Hirtelen, amitől a környékbeli ifjoncok mindig is féltek, megtörtént. Meghallották Jane néni jajveszékelő kiáltását! És ahogy várható volt, a hangtól nem csak a gyerekek rettentek meg, hanem a szüleik is. Senki nem tagadhatta, legyen fiatal vagy öreg, hogy a nyugtalanító hang Jane néni sírjának közeléből jött, az úttól nem messze. A kis csapatból senki nem merészkedett be a sírok közé, hogy utánajárjon a dolognak.

Ebben a pillanatban az úton közeledve megjelent egy öregember, akinek nem messze onnan volt egy juhnyája. Ijedt és tanácstalan szemlélőinek legnagyobb meglepetésére az öreg juhász, botjának tompa koppánasai által kísérve, csendesen elaraszolt mellettük, majd a félelem legapróbb jelét sem mutatva, besétált a sírkertbe, ahonnan az ijesztő hangot még mindig hallani lehetett. Az öreget senki nem látta, miután eltűnt a sötétben. A léptei viszont hallatszottak, majd elhallgattak, mire mindenki izgatottan várni kezdte, mi fog történni. 

Majd hirtelen a kísérteties hang, valahonnan a sötétség mélyéből, felerősödött és tisztán hallhatóvá vált. A pásztor egyik kisbárányának sírása volt az! Napközben elkóborolt a nyájtól, és beleesett egy régi, őrizetlen sírgödörbe, ahová lenyúlva az öreg juhász most kihúzta őt. A kisbárány gazdája megtalálta, ami az övé volt, és kiszabadította azt.

Amikor a juhász a kisbárányával visszaért az útra, a szolgálónak egy régi dicsőítő ének néhány sora jutott az eszébe, ahogy ott állt családjával és barátaival:

Kilencvenkilenc biztonságban feküdt az akol oltalmában,
De egy az aranykapuktól messze, a dombok oldalában;
Vad s puszta hegyekben távol,
Elszakadva a jó Pásztor gondoskodásától.

Majd visszaemlékezett, hogy aznap este ezt az igehelyet választotta felolvasásra: "Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon" (Ezékiel 34:12).

Olvasóm! Úgy érzed, te vagy a történetünk kisbáránya? Elkóboroltál Isten nyájától? Segítségért kiáltasz a bűn egyik sötét gödréből, amibe beleestél? Az emberek csak elsétálnak melletted? Történetünk szereplői továbbsétáltak, amikor hallották a sírgödörben ragadt bárány bégetését. Csak az idős juhász ismerte fel a hangját. Barátom, ne add fel, ha bizonyos emberek otthagynának téged a kétségbeesés vermében. Pásztorod ebben a percben is hallja a te panaszos kiáltásodat. Ne foglalkozz azokkal az emberekkel, akiket zavar a segélykiáltásod. Nyilvánvalóan ők még nem estek bele sötét verembe, és nem tudják, milyen érzés az. Nem tudják elhagyni a jól kitaposott utat, hogy kihúzzák az Úr egyik bárányát a gyötrelem sírjából. 

Amikor az élet megpróbáltatásai arra kényszerítik Isten valamelyik kisbárányát, hogy segítségért kiáltson Hozzá, az néha megijeszti az embereket. Azt gondolják, Jane néni szelleme az, vagy valamilyen idegi rendellenesség. De "a mi Urunk, Jézus, a juhok nagy pásztora" ismeri a sajátjai kiáltását, és mindig jön, ha hívják őt, legyen éjszaka vagy nappal. Ő "a jó pásztor", aki életét adta a juhokért. Egy olyan pásztor, akit felbéreltek, nem fogja ugyanezt megtenni. Éppen ellenkezőleg: felveszi a fizetést a szolgálatáért, de elszalad akkor, amikor a baj, a szerencsétlenség farkasa megkörnyékezi a nyájat. Jézus ezekkel a szavakkal mondta el ugyanezt: "Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal." (Jn 10:12-13).

Péter a szentekhez szólva rámutatott: "Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez" (1Pét 2:25). Péter reménye Isten minden gyermeke számára az volt, hogy "amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját" (1Pét 5:4). Igyekezzünk tehát, hogy méltónak találtassunk bemenni abba a városba, "amelynek tervezője és alkotója az Isten" (Zsid 11:10), hiiszen Krisztusban ígéretet kaptunk, hogy "van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk" (2Kor 5:1). Ámen. 



Írta: George C. Clark
Fordította: Bakó Zoltán
Eredeti szöveg: https://goingtojesus.com/gtj_tracts.html?tname=tract-098-lostlamb