A pogányok által tisztelt "isteneket" Isten prófétái újból és újból elutasították, mondván: azok semmik. Ézsaiás ezt a kihívást intézte ezekhez az istenekhez: "Mondjátok meg, mi lesz ezután, hadd tudjuk meg, istenek vagytok-e? Tegyetek akár jót, akár rosszat, hadd lássuk azokat csodálkozva!" (Ézs 41:23).
Ugyanakkor az Ószövetség úgy is beszél bizonyos "istenekről", mintha azok valóságosak lennének. A zsoltáros így fogalmazott: "Isten ott áll az isteni közösségben, ítéletet tart az istenek fölött" (Zsolt 82:1), és ezt is mondta: "Az ÚR előtt borul le minden isten" (Zsolt 97:7). Hogyan tudna Isten "ítéletet tartani az istenek fölött", vagy hogy tudnának azok leborulni előtte, ha valójában nem is léteznek? A válasz az, hogy miközben azok az istenek, amiket az emberek imádtak, tényleg semmik voltak, ám voltak olyan emberek, akik magától Istentől kapták meg az "isten" titulust!
Az egyik ilyen példa Mózes. Isten ezt mondta neki: "Lásd, istenévé teszlek téged a Fáraónak" (2Móz 7:1, Károli). Mózes vajon tényleg isten volt? Kérdezd meg a Fáraótól. Neki és az ő népének Mózes valóságos isten volt, mert a Mindenható istenné tette őt felettük. Fáraó csak úgy lehetett kedves Isten előtt, ha engedelmeskedik Mózesnek.
Izrael vezetői mindannyian "istennek" neveztettek, és velük kapcsolatban Isten azt parancsolta Izraelnek: "A bírákat [isteneket] ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd" (2Móz 22:28, Károli). Később Izrael "istenei", vagyis az ő vezetőik olyannyira megromlottak, hogy Isten ezt az erős üzenetet küldte nekik: "Meddig ítélkeztek álnokul, pártjukat fogva a bűnösöknek?! Azt mondtam ugyan, istenek vagytok, a Felséges fiai mindnyájan, mégis meg fogtok halni, mint a közemberek" (Zsolt 82:2, 6-7). Tudjuk, hogy Isten itt emberekhez beszélt, ugyanis Jézus később ezt az írást idézte, amikor azt mondta, hogy az Atya "isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt" (Jn 10:34-35).
Tehát, amíg a pogány istenek tényleg semmik voltak, addig azok az emberek, akiket Isten kent fel, valódi "istenek" voltak, mert Istentől kapott tekintéllyel vezették a népet. Az olyan "isteneket", mint Jeremiás, Ézsaiás vagy Keresztelő János, nem lehetett megkerülni. Az ellenük elmondott imákat Isten nem hallgatta meg, és ha valaki nem engedelmeskedett az üzenetüknek, az valójában Istennel szemben volt engedetlen. Isten és az emberek között álltak, mert Isten helyezte oda őket.
Jézus azt mondta, "senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (Jn 14:6). Mózes, Keresztelő János és a többi szent ember, akiket Isten küldött, ugyanezt elmondhatták volna Izraelnek a maguk idejében - no nem, mintha szellemi értelemben egyenrangúak lettek volna a Megváltóval. Jézus mindenek Ura. Ám azok közül, akik János szolgálata idején Izraelben éltek, senki sem fog megmenekülni az utolsó ítéletkor, hacsak nem tért meg János prédikálására, és vetette alá magát János keresztségének. Ugyanígy, ha valaki elvetette Mózes törvényét, irgalom nélkül meghalt (lásd Zsid 10:28), mert Isten Mózest istenné tette Izrael felett.
Jézus
Ha Isten ószövetségi szolgái méltónak ítéltettek az "isten" titulusra, vajon mennyivel inkább méltó erre maga az Isten Fia? A Fiú Isten eszköze volt, aki által mindent megteremtett (Jn 1:1-3; Kol 1:16), az pedig biztos, hogy "aki mindent felépített, az Isten" (Zsid 3:4). Jézus nem csak mi felettünk Isten, hanem Isten a menny lakói felett is, akik imádják őt (Zsid 1:6; Jelenések 5). Szintén Isten a sötétség erői felett, akik rettegnek az eljövendő ítélet gondolatától. Ennek ellenére van egy Isten Jézus felett is, akit ő szeret, és akinek engedelmeskedik, és azt parancsolta, hogy mi is tegyük ugyanezt (Mk 12:29-30).
Nem létezik olyan, hogy szeretjük Istent, de nem szeretjük a hírnökeit - különösen az Ő Fiát. A Fiú túlságosan hasonlít az Atyára ahhoz, hogy lehetséges legyen úgy szeretni az egyiket, hogy közben nem szeretjük a másikat. A Fiú az Atya "lényének képmása" (Zsid 1:3). Ami kedves az Atyának, az kedves Jézusnak is. Amit az Atya gyűlöl, azt Jézus is gyűlöli. Akinek Jézus megbocsát, annak megbocsát Isten is - de csak annak.
Isten a magasztos "Isten" címet adományozta a Fiának, és örök tisztességet ígért neki (Zsid 1:8-12), "hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére" (Fil 2:10-11). Ha Jézust Úrnak és Krisztusnak valljuk, az az Atyát dicsőíti, hiszen Ő az, aki "Úrrá és Krisztussá tette őt" (ApCsel 2:36). Amikor tehát Jézusnak adunk tisztességet, azzal az Atyát tiszteljük. Jézus elmondta, hogy az Atya akarata az,"hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik" (Jn 5:23). Az Atya Jézusnak adott "minden hatalmat mennyen és földön" (Mt 28:18), de Jézus megvallotta, hogy az Atyának őfelette is hatalma van, amikor azt mondta: "az Atya nagyobb nálam" (Jn 14:28).
Jézus mindenek fölé felmagasztaltatott, de ez a felmagasztalás valaki által történt. Jézus nem saját magát magasztalta fel, hanem Isten az, aki "fel is magasztalta őt [...] mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb" (Fil 2:9). A Zsidókhoz írt levél szerzője ezt így fogalmazta meg: "Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztességet, csak az, akit az Isten hív el, mint Áront is. Ugyanúgy a Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: 'Az én fiam vagy, ma nemzettelek téged'" (Zsid 5:4-5).
Amikor egy fiatal katolikus nő egyszer megkérdezte tőlem, hogy Istenként tisztelem-e Jézust, azt feleltem neki, hogy ha válaszol egy kérdésemre, én is válaszolok az övére. Ezt kérdeztem tőle: "Ha József uralkodása idején Egyiptomban éltél volna, Józsefet fáraóként tisztelted volna?" Egyiptomban erre a kérdésre a legutolsó rabszolgától a legmagasabb pozícióban lévő kormányzati tisztségviselőig mindenki igennel felelt volna - egy valakit kivéve: magát a fáraót, aki megparancsolta az egyiptomiaknak, hogy úgy tiszteljék Józsefet, mint őt. Fáraó saját, Józsefhez intézett szavai írják le ezt a legjobban: "'Nincs hozzád hasonló értelmes és bölcs ember. Te leszel házam gondviselője, és egész népem a te szavadnak engedelmeskedik. Csak a trón tesz engem nagyobbá nálad.' Azután ezt mondta a fáraó Józsefnek: 'Nézd, én téged egész Egyiptom felügyelőjévé teszlek!' És levette a fáraó a pecsétgyűrűt a kezéről, és József kezére tette, gyolcsruhába öltöztette, és aranyláncot tett a nyakába. Majd körülhordoztatta második kocsiján, és így kiáltottak előtte: 'Térdre!' Így tette őt egész Egyiptom felügyelőjévé. És ezt mondta a fáraó Józsefnek: 'Én vagyok a fáraó, de nélküled még a kezét vagy lábát sem mozdíthatja senki egész Egyiptomban!'" (1Móz 41:39-44).
Az egyetlen ember tehát, aki nem tisztelte fáraóként Józsefet, az volt, aki uralkodóvá tette őt az egész országa felett. Az egyetlen, aki nem engedelmeskedett a királyi parancsnak, hogy József előtt térdet kell hajtani, az volt, aki mindenki másnak megparancsolta, hogy hajoljanak meg előtte. József maga is, mint mindenki más, meghajolt a fáraó előtt. Ugyanígy mi is Istenként borulunk le Jézus előtt, mert Isten azt parancsolta, hogy így tegyünk; Jézus maga pedig leborul az Atya előtt.
A Fiú Isten hatalma által gyakorolja az uralmat minden dolog felett. Jézus tartja fenn a világmindenséget (Kol 1:17; Zsid 1:3), de a hatalmat, amely által ezt teszi, adták neki, ugyanúgy, ahogy József is mástól kapta a hatalmát. József nagysága Egyiptomban senkiéhez sem volt mérhető, ám élete annak a kezében volt, aki őt naggyá tette. Jézus nagysága ebben a teremtésben senkiéhez sem mérhető, de az élete annak a kezében van, aki őt naggyá tette. József mindenki számára fáraó volt, kivéve magát a fáraót. Jézus mindenki számára Isten, kivéve magát Istent. József előtt minden térd meghajolt, kivéve a fáraóét. Jézus előtt is minden térd meg fog hajolni, kivéve az Atyáét. Jézus Úr mindenek felett - kivéve Azt, aki őt Úrrá tette.
Pál ezt tanította az Atyáról és a Fiúról (1Kor 15:27-28): "Mert Isten [az Atya] mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben."
Amikor egy előkelő ember Jézushoz jött, és "Jó Mesterként" üdvözölte őt, Jézus ezt felelte neki: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten" (Lk 18:19). Keresztelő János tagadta, hogy ő lenne a Krisztus, amikor egyesek elkezdték ezt hinni róla, és Jézus ma ugyanígy tagadja, hogy ő lenne az Atya. Figyelnünk kellene arra, mit mond Jézus a szent Szellem által. Ha így teszünk, azt fogjuk észrevenni, hogy ugyanazokat az alázatos szavakat ismételgeti, amiket akkor mondott, amikor itt volt közöttünk:
"Az Atya nagyobb nálam."
Írta: John D. Clark, Sr.
Forrás: https://www.goingtojesus.com/gtj_tracts.html?tname=tract-058-isjesusgod
Fordította: Bakó Zoltán
